6. Gyomaendrődi Judo Gála
2011. december 10-én 6. alkalommal került megrendezésre a Gyomaendrődi Judo Gála, ahol 15 mérkőzést láthatott a közel 250 néző a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola tornatermében. A hazai versenyzők komoly ellenfeleket kaptak, hiszen az ország minden tájáról érkeztek sportolók. Érkezett judós Kecskemétről, Domaszékről, Ceglédről, Túrkevéről, de még Óbudáról is! Minden mérkőzés dübörgő zene és villogó fények közepette került felvezetésre, így minden sportoló megkapta a munkájáért joggal járó színvonalas körítést! A gálán kerültek átadásra a 2011. évi elismerések is a Gyomaendrődi Judo Klub versenyzőinek. A 2011. év legjobb gyomaendrődi judósának Siroki Ibolyát választották az internetes és hagyományos szavazáson. Mindemellett közel 50 sportoló vehetett át különböző díjakat.
A 15 mérkőzés igen izgalmas küzdelmeket hozott, legnagyobb részt hazai sikerrel. Elsőként Siroki Ibolya tanítványai léptek szőnyegre a gálán és látható fejlődésüknek köszönhetően Szabó Mirtill és Gózon Barnabás is győztesként hagyta el a szőnyeget. Az idei évben kiemelkedően teljesítő versenyzők közül határozott és magabiztos győzelmet aratott Sóczó Rebeka, Péteri Patrik, Nagy Zoltán, Hidasi Tamás, majd a gála főmérkőzésén a sérüléséből lábadozó Siroki Ibolya. A legjobb vendég versenyzőnek Prazsák Jázmint, míg hazai oldalon Péteri Patrikot választották meg, akik látványos technikával nyerték meg mérkőzésüket.
A Gyomaendrődi Judo Gála Mérkőzéseinek végeredményei:
| Gyomaendrődi Judo Klub | Vendég: | Végeredmény: | Győztes: |
|---|---|---|---|
| Víg Gergő | Nádudvari László (Túrkeve) | 0 : 10 | Nádudvari László |
| Szabó Mirtill | Borsos Janka (Hírös JSE) | 10 : 0 | Szabó Mirtill |
| Kohári Zsolt | Prazsák Jázmin (CVSE) | 0 : 10 | Prazsák Jázmin |
| Gózon Barnabás | Horváth Ágnes (Túrkeve) | 5 : 0 | Gózon Barnabás |
| Látkóczki Bence | Zsadányi Zsolt (Hírös JSE) | 0 : 10 | Zsadányi Zsolt |
| Kun Roland | Kovács Zoltán (Túrkeve) | 0 : 10 | Kovács Zoltán |
| Magyar Róbert | Dézsi Levente (Domaszék) | 0 : 10 | Dézsi Levente |
| Péteri Patrik | Balogh Márton (Domaszék) | 10 : 0 | Péteri Patrik |
| Sóczó Rebeka | Balogh Sándor (Túrkeve) | 10: 0 | Sóczó Rebeka |
| Csernyeczki Liliána | Nádudvari Emese (Túrkeve) | 10 : 0 | Csernyeczki Liliána |
| Lövei Zsuzsanna | Czinege Lajos (Túrkeve) | 0: 10 | Czinege Lajos |
| Hidasi Tamás | Borsos Kristóf (Hírös JSE) | 10 : 0 | Hidasi Tamás |
| Nagy Zoltán | Simon Martin (Domaszék) | 10 : 0 | Nagy Zoltán |
| Zsombok Fanni | Burai Ildikó (Gy.J.K.) | 10 : 0 | Zsombok Fanni |
| Siroki Ibolya | Lendvai Szilvia (Óbudai JC) | 10 : 0 | Siroki Ibolya |
A mérkőzések után átadásra kerültek az elsimerő oklevelek és egyéb díjak. Elsőként a Gyomaendrődi Judo Klub támogatóit szólította szőnyegre Varga István vezetőedző. A Gyomaendrődi Judo Klub támogatásáért a következő cégek és személyek kaptak oklevelet: Péteri Gábor, Cívis Bau, Sikér Kft., Rózsás Major Kft., Gyomapress, Gyoma-Trade, Liviel Kft., Csemetekert Óvoda, Gyomaendrőd Város Önkormányzata, Gyomapack Kft - Hencz Gyula
A szponzorok után a fiatalabb tanfolyamos sportolók vehettek át oklevelet a 2011. évi munkájukért: Dajkó Ákos, Kohári Zsolt, Balogh Antal, Hegedűs László, Pintér Ottó, Kovács Dominik, Kovács Gábor, Dógi Árpád, Twan Van Boxtel, Rau Zsolt, Rostás Patrik, Szécsi Dávid, Oláh József, Beinschrót Balázs, Gonda Dániel, Harnos Tímea, Földi Imre, Szendi Ildikó, Csaszter Tamás, Magyar Róbert, Nagy Dávid, Kun Roland, Gózon Barnabás
Ezután következtek azok a sportolók, akik már versenyen is teljesítettek ebben az évben: Burai Zoltán, Látkóczki Bence, Víg Gergő, Szabó Mirtill, Mahler Máté. Ők az oklevél mellett ezüst serleget vehettek át Siroki Ibolyától.
Az idén eredményesebb versenyzők aranyserleget kaptak: Péteri Patrik, Sóczó Rebeka Réka, Csernyeczky Liliána.
A 2011. évben az Országos Bajnokságon és más hivatalos versenyen elért kimagasló eredményért arany trófea díjazásban részesültek: Nyitrai Sándor, Zsombok Fanni, Lövei Zsuzsanna, Nagy Zoltán, Hidasi Tamás, Siroki Ibolya.
A szokásokhoz híven 7 kategóriában került megválasztásra a 2011. év legjobbja. Két duplázó is volt, hiszen Sóczó Rebeka a legszebb és egyben legőrültebb judós címet is elnyerte, míg Siroki Ibolyát a legjobb és legtechnikásabb kategóriában választották meg. A szavazásokon több száz szavazat érkezett.
A 2011. év Legjobb Szabadidősportosa: Szendi Ildikó
A 2011. év Legszebb Judósa: Sóczó Rebeka Réka
A 2011. év Legtechnikásabb Judósa: Siroki Ibolya
A 2011. év Legjobb Tanfolyamosa: Gózon Barnabás
A 2011. év Legerősebb Judósa: Nyitrai Sándor
A 2011. év Legőrültebb Judósa: Sóczó Rebeka Réka
A 2011. év Legjobb Judósa: Siroki Ibolya
Minden évben két különdíj kerül átadásra a Gyomaendrődi Judo Gálán. Az idén a Dr. Jigoro Kano díjat Nagy Zoltán vehette át a több éve tartó kitartó munkájáért és segítségéért. A tavaly alapított, az egyesület alapítójáról elnevezett Gyányi Ferenc Emlékdíjat minden évben a klub legeredményesebb versenyzője veheti át. A 2011. évben a kétszeres Országos Bajnok EB 5. Siroki Ibolyát illette ez az elismerés.
Ossza meg ismerőseivel!










Hozzászólások
Új hozzászólás beküldése