Csinci: egy hétvége, két arany

Mozgalmas hétvégén van túl a Gyomaendrődi Judo Klub legeredményesebb sportolója, Siroki Ibolya. Október 22-én a Domaszék csapatában vendégszerepelt az Ifjúsági Csapatbajnokságon, ahol mindkét mérkőzését ipponnal hozta, így segítve a csapatot a bajnoki címhez. Október 23-án vasárnap már közel 800 km-el arrébb Kufsteinben lépett szőnyegre a Herbstpokalturnier - Kufstein elnevezésű nemzetközi versenyen, ahol szintén egy aranyérmet, s mellé egy hatalmas kupát sikerült begyűjtenie.
Varga istván edző: Mindkét versenyen az összes mérkőzést ipponnal nyerte meg Csinci, így ebben az évben begyűjtötte a 15. aranyérmét is. Fantasztikus teljesítmény ez. Ausztriában már a második aranyérmét szerezte ebben az ében. A szombati napon a Domaszék csapatában szerepelt vendégként, ami szinte automatikus volt, hiszen ebben az évben már nagyon jó kapcsolatot ápoltunk ezzel a csapattal, mert edzőjükkel és válogatott versenyzőikkel körbejártuk Európát. Nagyon örülök, hogy versenyzőm győzelmekkel segítette bajnoki címhez ezt a nagyon szimpatikus és lelkes csapatot. Vasárnap a hagyományos 20. alkalommal megrendezett kufsteini nemzetközi versenyen szintén magabiztos győzelmekkel szerzett aranyat Ibolya. Kicsit féltem ettől a hosszú hétvégétől, hiszen a hét elején még a junior válogatottal készült a tatai edzőtáborban. Szerencsére bírja a sorozatterhelést és jó teljesítményt tud nyújtani így is.

Képgaléria: http://www.flickr.com/photos/gyomajudo/sets/72157627967946732/

Felhívás! Siroki Ibolya sporolónk részt vesz a Félix Promotion Menedzseriroda "Legyél te a Jövő Bajnoka" Pályázatán. A pályázat első szakaszában a facebookon szavazásban vesznek részt az indulók, majd a 10 legtöbb szavazatot kapó sportoló pályázatát bírálják el. A szavazás e hét péntekig tart. Siroki Ibolyára a következő link alatt lehet szavazni a Like gomb megnyomásával: http://www.felixpromotion.hu/jovobajnoka/szavazas/12

Kapcsolódó képek: 
Kapcsolódó oldalak: 
Ossza meg ismerőseivel!

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.