Gyomaendrődi induló a Budapest-Bamako idei futamán
A Párizs-Dakar Rally szellemi hagyományain felnövő Budapest-Bamako futamon idén immáron 7. alkalommal vehetnek részt a vállalkozó kedvű autósok. A Budapest-Bamako azonban nemcsak túra és verseny, hanem közös jótékonysági akció is. Gyomandrődről Kohn Viktor egymaga vág neki Kolibri II néven Mercedes 308 mikrobuszával a kalandnak. Bár mitfárer nem lesz mellette, egymást segítve haladnak Parrag Sándorral, a Parrag és Szatmári Kft. tulajával, aki egy Mercedes Sprintert vezet majd.
A január 14-én, Budapestről elrajtoló 16 napos futamon verseny és kaland kategóriában indulnak a járművek, Viktor már csak az autója jellegéből adódóan is az utóbbi kategóriában vesz részt. A napi átlag 500km-es szakaszok teljesítése azonban verseny nélkül is hatalmas kihívás. Az út embert próbáló feladat, ahol meg kell küzdeni a sivataggal, időjárással, vadállatokkal, netalántán még a bennszülöttekkel is. A 14 etapos verseny az európai szakaszokat követően összesen 8095 km-en át kígyózik Afrika nyugati partjain, a célállomás idén azonban nem Bamako, hanem Guinea-Bissau, a romantikus kis afrikai ország.
A raktérben található ágy, hűtőszekrény, jéggép, ill. extra gázolaj mind a túlélést segítik. Bár a résztvevők maguk finanszírozzák az utazást, melynek költsége a 2 ezer eurót is eléri személyenként, számos gyomaendrődi vállalkozás segíti adományaival az afrikai gyerekeket. A felajánlások - cukor, liszt, palackozott víz, dioptriás szemüvegek, szalámi - szintén a jármű rakterébe kerülnek. Sőt, maga a Mercedes is felajánlás tárgyát képezi, azaz a sikeres célbaérkezés esetén már repülővel jöhetnek haza a kalandorok.
Az adományozók listája: Parrag és Szatmári Kft., Tótkaép Kft., Harang Söröző, Mágus-Comp, Hőterm, Pájer Sándor, Szarka Csilla látszerész, Nagylaposi Birkacsárda.
Amennyiben adományt szeretne felajánlani, holnap délig még megteheti! Keresse ez ügyben Kohn Viktort, ill. mi is tudunk telefonszámot adni.
| Csatolmány | Méret | |
|---|---|---|
| Útvonal 2012 Gyomaendrőd - Budapest - Bamako (kml - Google Earth) | 607.48 kB |
Ossza meg ismerőseivel!





Hozzászólások
# 4
KOLIBRI (142), 2012-01-21
KOLIBRI (142), 2012-01-21 19:00:20
Sziasztok másfél òra múlva megérkezünk a Mauritán határhoz és ott töltjük az éjszakát. Holnap átmegyünk és valòszînû 4 napig nem lesz térerõ. Jelentkezünk amint tudunk!Ne aggòdjatok csalánba nem üt a ménykû! Puszi mindenkinek
KOLIBRI (142), 2012-01-19 22:44:04
142 Ma megmàsztuk az Atlasz dèli nyulvànyàt, nemsokàra beèrünk az esti tàborba itt talàlkozunk elôszôr a futammal. Ma màr nagyon meleg volt kocsiban 40 fok. Ebèdre sült oldalas volt,vacsira töltött kàposzta! Hazai! Szòval nem panaszkodunk. Puszi mindenkinek Idõpont: 2012-01-19 19:13:31
KOLIBRI (142), 2012-01-17 09:41:01
Èrtünk aggòdò dràga testvèrek,sògor, baràtnôk, baràtok! Egy benzinkùton töltöttük elsô estènket Afrikàban jol aludtunk minden a legnagyobb rendben. Most 5 autoval szàguldunk Marrakech felè a 190- t huzzuk! Puszi mindenkinek
KOLIBRI (142), 2012-01-16 17:01:38
Sziasztok, megèrkeztünk Afrikàba minden rendben mindenki jol van èrdemes volt kompozni! Indul a hajsza, majd jelentkezünk! Puszi mindenkinek
# 3
Jó utat!
Ha van valami hír
Jó utat!
Ha van valami hír róluk, írjátok meg!
# 2
Megy ez Neked! Hajrá!!!
Megy ez Neked! Hajrá!!!
# 1
Hajrá Viktor! Én neked
Hajrá Viktor! Én neked drukkolok! :)
Vigyázz magadra, jó utat kívánok és ha tudsz, vezess blogot/útinaplót, hogy be tudj számolni az élményeidről!
Új hozzászólás beküldése