Gyomaendrődi úszósikerek a Békés megyei bajnokságon

Békéscsabán a Árpád fürdőben óriási érdeklődés mellett került megrendezésre a Mikulás Kupa úszóverseny, ahol megyénk legjobb szakosztályai álltak rajthoz. A Gyomaendrődi Úszó Sport Egyesület versenyzői 18 fővel vettek részt a megmérettetésen és a számtalan egyéni csúcs és értékes helyezéseken kívül 1 ezüst és 2 bronzérmet, valamint 1 különdíjat szereztek.
Legeredményesebb versenyzőnk a mai napon is Várkonyi Sarolta volt, a 7 éves versenyzőnk előbb mellúszásban 56,44mp-cel a III., majd gyorsúszásban 49,4mp-cel a II. helyen végzett. A 6 versenyből álló 2011-es Megyei versenysorozaton 50 ponttal az I. helyen végzett, ami példa nélküli településünk úszástörténetében.
Bronzérmes lett még Werle Zalán is a 6 éves fiúk mezőnyében, aki 1:08,54p-es idővel érkezett a célba; sorozatban harmadik versenyén állhatott fel a dobogóra.
Emlékezetes versenyt vívott a 6x50m-es leány gyors váltónk is, ahol évjáratonként egy-egy versenyző alkotta a csapatot. A 7 évesektől indulva sokáig vezetve a versenyen, végül 4:07,93p-es időeredménnyel a dobogóról hajszállal lecsúszva a 4. helyen érkeztünk célba a 8 egyesület váltóját felvonultató mezőnyben. Eredményeinket rajtkő nélküli 25m-es tanmedencében, nagy városok sportiskolás gyerekei ellen értük el.
Utánpótlás-nevelő edzői munkájáért kitüntetésben részesült Vaszkán Gábor a fiatalok edzője is, aki a Békés Megyei Úszó Szövetség különdíját vehette át.

Kapcsolódó képek: 
Ossza meg ismerőseivel!

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.