Sóczó Rebeka aranyérmes lett Domaszéken

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: Gyomaendrődi J…

Cikkek

Március 16-án a viszontagságos időjárás ellenére megrendezésre került a hagyományos nemzetközi verseny Domaszéken. A Gyomaendrődi Judo Klub 3 versenyzője lépett tatamira és egy aranyérmet, majd két 7. helyet szereztek a több száz főt felvonultató mezőnyben. Sóczó Rebeka a klub női vonalának egyik kiválósága a tavalyi ezüstérem után (csak ezen a versenyen nem lett aranyérmes) ezúttal nem hagyott kétséget elsősége felől.
Rebeka előbb a legjobb 4 közé kerülésért ipponnal legyőzte diósdi ellenfelét, majd szegedi vetélytársa ellen is idő előtt eldöntötte a döntőbe jutást! A döntő mérkőzésen sem kellett a szőnyegen lennie végig, hiszen ipponnal nyert.
Péteri Patrik a már szokásos nagy létszámú mezőnyben előbb meggyőző teljesítménnyel a legjobb 16 közé, majd a 8 közé is beverekedte magát, azonban a 4-be jutás nem sikerült, annak ellenére, hogy az egyik akciónál ellenfelét vagy leléptetni kellett volna, vagy az akciót Patrik szempontjából ipponra értékelni. A vigaszág döntőben sajnos ismét nem állt a rutintalan bíró a helyzet magaslatán és végül a 7. helyen végzett a gyomaendrődi versenyző.
Gózon Barnabás jól kezdte a versenyt, hiszen magabiztos judóval lépett lengyel ellenfele ellen a legjobb nyolc közé. A négy közé jutásért folytatott mérkőzésen is jól teljesített, ám ennek ellenére a vigaszágra szorult. A vigaszágon legyőzte román ellenfelét, de sajnos a vigaszág döntőben nem tudott túllépni versenytársán, így ő is a hetedik helyen végzett.

Varga István edző: A verseny legnagyobb pozitívuma számomra egyértelműen Szóczó Rebeka teljesítménye volt. Tekintélyt parancsoló, hogy egyetlen ellenfele sem húzta ki ellene a mérkőzés végéig. Tehetséges versenyzőm jó előjelekkel készülhet a nemzetközi Budapest Kupára és a júniusi Országos Diákolimpiára. Patrik a két évfolyamot magába foglaló mezőnyben fiatalabbként állt ismét szépen helyt. Összességében az ő teljesítménye is jó volt, főleg annak tükrében, hogy idén először lépett versenyen szőnyegre. Barnabás legyőzte önnmagát is ellenfelei mellett, hiszen utóbbi versenyein többnyire egy mérkőzésig jutott. Komoly eredmény, hogy ezúttal már külföldi ellenfeleket legyőzve érte el ezt az értékes hetedik helyezést.

YouTube videógaléria: http://www.youtube.com/playlist?list=PLd-G32cAXNych-oZ9XNXwmdxuEKrXzP-W

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó cikkek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.