Gyomaendrődi Judo Club
Tevékenysége: JUDO oktatás és versenyeztetés különböző korosztályok részére.
A Gyomaendrődi Judo Klub több mint 15 éve működik a városban. Több száz sportoló fordult meg az egyesület edzésein. Az első edzéseket Gyányi Ferenc 6. Dan-os mester vezényelte, majd Garai János és Károly Antal edzőknek adta át a munkát. Később Garai János edző mellett Oláh János irányításával folyat a szakmai munka az egyesületben. 2003-tól Varga István vette át a versenyzők felkészítését s mellette Garai János tanfolyamos edzőként segít a fiatalok formálásában.
A versenyzők évről évre szép eredményekkel térnek haza a versenyekről. Országos Diákolimpiai és Bajnoki aranyak és más érmek sokasága bizonyítja a szakmai munka eredményességét.
Hosszú évek hagyománya szerint a Gyomaendrődi Judo Klub minden évben egy versenyt is rendez. Volt már városunkban regionális, sőt országos verseny is!
Egyesületünkben a sportolók nem csak versenyzőként mutathatják meg tudásukat, hiszen szabadidős sportolóink is akadnak szép számmal. Az ő részükre folyamatos övvizsgázási lehetőséget biztosít az egyesület.
Egyesületünk mindig törekedett arra, hogy sportolói érdekeit maximálisan képviselje és a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a sportoláshoz. Ebben évek óta segít a Kner Imre Gimnázium ahol az edzésekhez szükséges termet biztosítják az egyesületnek.
Edzéseinkre folyamatosan várjuk az új jelentkezőket.
Edzés információk:
Edzések helye: Kner Imre Gimnázium tornaterme
Edzések ideje:
- Hétfő és szerda 16:30 - 18:30;
- Csütörtök 17:30 - 19:00;
- Péntek 15:30 - 17:00
Edzők: Varga István 1. Dan-os mester és Garai János judo oktató
Taglétszám: 35 fő
Képviselő: Garai János
Gyomaendrődi Judo Club cikkek
-
Zsombok Fanni ismét országos bajnoki pontszerző
2012.04.03. - 13:51 (kedd)
-
Négy arannyal tértek haza a gyomai judósok, Hidasi Tamás triplázott
2012.03.26. - 15:52 (hétfő)
-
Nyílt Regionális Verseny - 4 arany itthon maradt a judósoknál
2012.03.19. - 14:43 (hétfő)
-
Hidasi Tamás ismét MKK győztes
2012.03.05. - 09:34 (hétfő)
-
Regionális aranyak az évadnyitó diákversenyről
2012.02.20. - 11:07 (hétfő)
-
Sírni csak a győztesnek szabad...
2012.01.20. - 10:26 (péntek)
-
Két bronzéremmel indult az év a judósoknál
2012.01.16. - 10:22 (hétfő)
-
Szabó Mirtill volt a nagytarcsai verseny sztárja
2011.12.19. - 11:05 (hétfő)
-
6. Gyomaendrődi Judo Gála
2011.12.12. - 11:35 (hétfő)
-
6. Gyomaendrődi Judo Gála - 2011.12.10.
2011.12.09. - 01:06 (péntek)


