Ingyen gulyással várták az augusztus 20-i ünnepségre érkezőket Gyomaendrődön

Beküldés: | 4 hozzászólás | Módosítva:
Szerző: admin

Cikkek
Kategória

Gyomaendrődön lovas felvonulással kezdődött az államalapító Szent István ünnepe. A lovasok a járási hivatalhoz tartottak, ahol Várfi András polgármester köszöntő szavait követően az egyházak képviselői tartottak ünnepi beszédet, majd felszentelték az új kenyeret. A helyszínen jelenlevők is vehettek egy-egy szeletet az ünnepi kenyérből vagy egy kiscipót vihettek haza.

Szent István Napi Ünnepség

Az ezt követő rendkívüli ünnepi képviselőtestületi ülés során Gyomaendrőd Díszpolgára kitüntető címet adományoztak Rózsahegyi Kálmán unokájának, a néhai Abóczky Róbertné Rózsahegyi Marikának; a kitüntetést hozzátartozói vehettek át. Díszpolgári címet kapott Cs. Szabó István öntözéses-meliorációs üzemmérnök, etnográfus, nyugalmazott múzeumvezető, akinek jelentős szerepe volt Gyoma történelmi múltjának feltárásában, így a Papp Zsigmond hagyaték feldolgozásában. Giricz László mérnök, műszaki tanár, műkedvelő fotográfus és helytörténész, a Rózsahegyi Napok állandó előadója, valamint dr. Bánki Gyula nyugalmazott orvos Gyomaendrődért kitüntető emlékplakettben részesültek.
A déli órákban az Élet Másokért Egyesület jóvoltából a város lakói elfogyaszthattak egy jóízű gulyáslevelest a hivatal udvarán.

Szent István Napi Ünnepség (Gyomaendrőd)
Forrás: (https://www.youtube.com/watch?v=dWM7Y_7qBr4)

A programok sora délután folytatódott, a Kollman téri Határ Győző szobor felavatásával.
Délután kezdetét vette a II. Főtéri Sokadalom a Szabadság téren, ahol a színpadon fellépők sora váltotta egymást, többek között a Körösmenti Néptáncegyüttes és a Scattered Light zenekar is szerepelt. A helyszínre látogatók itt is elfogyaszthattak egy gulyáslevest egy cipóval egyetemben, melyet ezúttal a Körösök Vidékéért Egyesület biztosított.
Az átmenetei zivatar után kitisztult az idő és Kaczor Feri nótázott a reflektorfényben, majd 10 órakor látványos tűzijáték következett a református templom tornyából. A program retró diszkóval és utcabállal zárult.
Kérjük, tekintse meg az eseményről készült fotókat, videót.

Cikk, fotó: Gyomaendrod.com

Kapcsolódó képek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
10 év

Permalink - János küldte be 2014. 08. 22., p – 07:17 időpontban

Idáig jutottunk... A Nemzeti Ünnepen ingyen kaját osztogatunk tartalmas programok helyett. Sebaj, akinek finomabb volt a gulyása, talán annak lesz jobb eredménye októberben:/

9 év 10 hónap

Permalink - zoal küldte be 2014. 08. 22., p – 11:04 időpontban

hát igen sajnos ide jutott gyomaendrőd hogy augusztus 20-án nem képesek egy színvonalas programot szervezni ami a legszörnyűbb hogy a fiatalokra nem is gondolnak mert jó ez a sokadalom de kellet volna kaczor után egy jó koncert mondjuk egy republic, vagy hooligans, vagy edda de ugye ilyenre nem áldoz ami polgármesterünk mert az ugye többe kerülne
ez a gyomaendrőd úgy ahogy van egy nagy nulla rendezvényileg hozzáteszem békés megyébe minden kis városba meg faluba jó rendezvények voltak a nyáron ott volt a dévaványai városnap körösladányi napok mezőtúr túri vásár és sorolhatnám hogy mennyi jó rendezvények voltak és vannak még élő koncertekkel hiába van itt sajt fesztivál azon is csak x-faktoros majmok szerepelnek
de ahogy látom itt többet nem is lesz olyan rendezvény amit N.DEZSŐ szervezett

A pohár alátét. Így jegyezni fel. P.László képviselő így is fairtelen. A fiatalok sem Eddát hallgatnak már. Ki gondol rájuk! Talán az internet?

Nem is az a baj, hogy kinek szól. Minden műfajban van silány és minőségi is. Nekünk sajna többnyire a silány jut "sztárfellépőnek". Így meg nem lehet közönséget teremteni a helyi fiatal zenészeknek sem...