Templom
Az elmúlt századokban a vármegye elöljárói ügyeltek arra, hogy az azonos vallásúakat egy településre költöztessék. Így alakult ki a katolikus Endrőd, valamint a református és evangélikus hitű Gyoma. A település történelmi és vallási értékét képezi a négy, 19. század folyamán épült templom. Endrődön található a késő barokk jegyeket hordozó Szent Imre Katolikus Templom. Szent Imre nemcsak védőszent volt, hanem egyben az endrődi címer főalakja is. A gyomai neoreneszánsz stílusú Jézus Szíve Katolikus Templom 1848-ban leégett elődje alapjaira épült. A gyomai főtér mellett magasló Gyomai Református Templomot 22 esztendeig építették, majd 1813-ban adták át. A templom gyönyörű orgonájának, belső terének tervezése és a díszes faragott bejárati ajtók Papp Zsigmond helybeli szobrászművész alkotásai. A Gyomai Evangélikus Templomot a 19. században betelepülő németek építették, amikor Gyoma vásártartási jogra és városi rangra törekedve németajkú lakossággal bővítette létszámát. Kertjében találjuk a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak és háborúban elesettek emlékművét.
|
5500 Gyomaendrőd, Fő utca 178.
46.935711, 20.822019
|
5500 Gyomaendrőd, Pásztor János utca 30.
46.931349, 20.821474
|
5500 Gyomaendrőd, Mátyás Király u. 1.
46.938763, 20.829810
|
|
5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 4.
46.939034, 20.832449
|
5502 Gyomaendrőd, Fő út 1.
46.932697, 20.774267
|
