XIV. Nemzetközi Halfőző Verseny
XIV. Nemzetközi Halfőző Verseny és Augusztus 20-ai Ünnepség
Vigalom, karnevál, sokadalom; Sör, bor, gasztronómia
Az évről-évre ismétlődő rendezvény profi és amatőr szakácsok látványos és hangulatos versenye.
Szintén egy évente visszatérő rendezvényként tekinthetünk a Nemzetközi Halfőző versenyre, amely, 1998 óta kerül megrendezésre a Szent István-napi ünnepség keretében Gyomaendrődön. 2012-ben már a XIV. ilyen eseményre kerül sor augusztus végén. Az egynapos rendezvény során szabadtéri előadások, együttesek, helyi tánccsoportok és egyesületek bemutatóival szórakoztatják a helyi lakosságból kilátogatókat és a környező településekről érkezőket. Mivel ez az esemény már igen hosszú múltra tekint vissza, az évek során egyre több és több csapat mérte össze tudását a főzőversenyben. A nevezők a dunai halászlé, körös-tiszai halászlé és egyéb halételek (halpörkölt, halpaprikás stb.) kategóriában indulhattak a főzőverseny során. A főzés a jól megszokott módon, köténnyel és fejfedővel felszerelve, bográcsban, nyílt tűz segítségével történik. A nevezők maximálisan kiélhetik főzési vágyaikat, mivel egy nevező 3 féle halételt is elkészíthet, ha úgy érzi, hogy elég neki a rendelkezésre álló idő. A versenyzők tálalóedényekben és a megfelelő asztali dekoráció segítségével prezentálják az elkészített halételeket a zsűri háromfős csoportjának, akik mindezen körülményeket figyelembe véve pontozzák le az adott ételt. Az ételek zsűrizése után kategóriánként az 1-3 helyezett serlegben, a további nevezők pedig a felajánlott különdíjakban részesültek. A rendezvény a főzőversenyben résztvevőknek és a látogatóknak is egyaránt kellemes élményeket biztosított az elmúlt években és tekintettel arra, hogy eddig minden évben megrendezésre került, valószínűleg ez a folyamat a jövőben is folytatódni fog.
A rendezvényre vásárosok jelentkezését várjuk!
Program:
További részletek hamarosan.
Belépő:
A rendezvény látogatása ingyenes!
Ossza meg ismerőseivel!




