UNI-CONSULTANT Nemzetközi Oktatásszervező, Képző és Tanácsadó KFt.
Vállalkozásfejlesztés – pályázati támogatással
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2.1.1/A pályázati alapja révén vállalkozása vissza nem térítendő fejlesztési támogatást használhat fel:
- technológiai fejlesztésre, eszköz, berendezés beszerzésére
- informatikai fejlesztésre, hardver eszköz, szoftver beszerzésére
- minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetésére
A támogatás összege: 1 – 20 millió Ft, támogatás mértéke: 40 – 50 %
Cégünkről röviden:
Cégünk az UNI-CONSULTANT Kft. tulajdonosai főként a kistérségekben vezetői pozíciót töltöttek be, ahol a kistérségek gazdasági fejlesztésében játszottak vezető szerepet. 2009-ben döntöttek arról, hogy több segítséget tudnak nyújtani a kistérségek fejlesztésében, ha saját céget alapítva segítik az emberi erőforrás megújulását, képzési és fejlesztési projektek megvalósítását. Cégünk további vezető munkatársai és partnerei a felnőttképzési piacon dolgoznak főként egyetemeken és főiskolákon ahol vezetői pozíciót betöltve, segítik az oktatás színvonalon tartását, illetve fejlesztését.
Társaságunk 5 üzletággal rendelkezik, az üzletágaink a fogyasztók érdekeit tartja szem előtt, ezzel is elősegítve a teljesebb, biztonságosabb, és gazdagabb mindennapokat.
Szeretnénk előmozdítani a munkaerőpiac fejlesztését. Fő feladatunk hogy a lakosság rétegeinek megfelelő alternatívákat tudjunk nyújtani képzési programok szervezésében, illetve elősegítsük a hazai cégek versenyképességének növekedését, fejlesztési terveik megvalósítását.
Társaságunk játszóterek, játszóparkok kivitelezésében, felújításában kiemelt szerepet tölt be, ezzel is elősegítve a fiatal generáció biztonságos és minőségi szabadidős tevékenységét. Továbbá cégünk esésvédő gumilapok, gumitéglák forgalmazásával is foglalkozik, aminek a kiemelt szerepe, hogy elősegítsük a játszóterek biztonságát, illetve a sportolás során a balesetek megelőzését. A gumilapok széles körűen felhasználhatók sportolási, szabadidős helyszínek eséscsillapító burkolásához.
Cégünk üzletágai:
- Közvélemény-kutatás üzletág
- Pályázati üzletág
- Oktatási, oktatásszervezési üzletág
- Munkaerő–fejlesztési üzletág
- Kereskedelmi és szolgáltatási üzletág
Referenciák:
- Kistérségi fejlesztési programok
- Gazdaságfejlesztési Operatív Programok
- Innovációs és informatikai pályázatok – GOP
- Támogatott munkahelyi képzési programok – TÁMOP
- Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése – ÁROP
- ROP – 3.1.2
- ROP – 3.4.2
- HEFOP
- Lépj Egyet Előre Központi Képzési Program
- Új pálya Központi Képzési Program
- LEADER programok
- Játszótéri projektek: ÚMVP, ÚMFT pályázatok
Ezen kívül egyéb pályázatokat készítünk agrárfejlesztési alapok, társadalmi megújulás, kistérségi és települési fejlesztési projektek megvalósítása területén.
Cégünk profiljai:
- Iskolarendszeren kívüli felnőtt szakképzés megszervezése
- Felnőttoktatás
- Közvélemény-kutatás
- Pályázatírás
- Pályázati közvetítő szolgáltatás
- Üzletviteli tanácsadás
- Munkaerő-kölcsönzés, közvetítés
- Játszóterek kivitelezésének megszervezése
- Esésvédő gumilapok forgalmazása
- Egyéb értékesítés, promóció
Partnereink:
- Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
- Szent István Egyetem
- Gyulai Főiskola
- 2F Iskola
- Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Központ (KIT)
- Szak-Instrukt Kft.
- Interistra Kft.
- Játszópark Kft.
Cégünk lefedettsége:
Jelenleg 12 megyében és Budapesten 108 szervezővel, kistérségi vezetővel működünk, de lefedettségünk folyamatosan nő és terveink szerint 2010 második felében országos lefedettséggel tudunk magas színvonalon szervezni.
Képzési programok:
- TÁMOP 2.1.2 Munkaerő-piaci kulcskompetenciák fejlesztése
- TÁMOP 2.1.3 Munkahelyi képzések támogatása
- TÁMOP 2.1.1 Lépj Egyet Előre III. központi képzési program
- LEADER program képzési komponensei
- ÚMVP – Mezőgazdasági képzési program
- ÁROP 2.3 Készségfejlesztés az önkormányzatoknál
- Angol nyelvi képzési programok
- Egyéb képzési programok végrehajtása
Egyéb projektjeink:
- GALOPP ütéscsillapító gumilapok forgalmazása és telepítése
- Partnerünk segítségével játszóterek tervezése, komplett kivitelezése
Szervezési és szolgáltatási területeink:
- Budapest
- Pest megye
- Jász-Nagykun-Szolnok megye
- Békés megye
- Csongrád megye
- Fejér megye
- Veszprém megye
- Heves megye
- Komárom-Esztergom megye
- Győr-Moson-Sopron megye
- Bács-Kiskun megye
- Somogy megye
Cégünk értékei:
- Magas színvonalú oktatásszervezés megszervezése és végrehajtása
- Közvélemény-kutatás megtervezése és végrehajtása
- Oktatási helyszínek biztosítása
- Pályázatkészítés és projektmenedzsment
- Pályázat közvetítés egyénre szabottan
- Jelentkezési – jogosultsági előszűrés
- Minőségi kivitelezés játszótereknél partnerünk segítségével
- Bevizsgált, kiemelten jó minőségű esésvédő gumilapok forgalmazása
12 érv miért érdemes velünk együttműködni:
- Magas szintű oktatásszervezési szakmai tapasztalat
- Az Európai Uniós pályázati rendszerek átfogó ismerete
- Sokrétű kapcsolat a terület- és településfejlesztési intézményrendszerrel
- Együttműködés neves képző intézményekkel
- Magas színvonalú oktatásszervezés biztosítása szerte az országban
- Fejlesztési projektek komplex menedzselése
- Precizitás
- Kreativitás
- Ügyfélközpontúság
- Piacorientáltság, a követelményeknek való maximális megfelelés
- EN 1177 szabványú esésvédő gumilapok forgalmazása igény szerint
- Játszóterek kivitelezése, építése magas színvonalon partnerünk segítségével
Ungvölgyi János s.k.
ügyvezető
| Csatolmány | Méret | |
|---|---|---|
| UNI-CONSULTANT Kft. - ÚSZT Vállalkozásfejlesztési Program (pdf - Adobe Acrobat Reader) | 252.55 kB |




