Egészség-nap volt újra Gyomaendrődön - Egészség nap a Hálózat Televízióban

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: admin

Cikkek

A Kor Kontroll Társaság immár negyedik éve rendezte meg az egészség-napot Gyomaendrődön, az Endrődi Közösségi Házban. Az idei rendezvényre november 14-én került sor, ahol az inkontinenciáról volt szó.

Az előadások mellett a rendezvény alatt a szűrővizsgálatokon stresszt, vércukrot, vérnyomást és testzsírt is mértek. Szórakozásra is nyílott lehetőség, a résztvevők Kegye János, Karda Bea és Uhrin Benedek műsorát láthatták és hallhatták.

A legvégén tombolasorsolás volt. A 43ezer forint tombolabevételt a Templárius alapítvány szeretné pályázati bevételből megtoldani és ebből egy csocsó asztalt vásárolni a fiataloknak. A múlt évben 2 db pong-pong asztal vásároltak, ami már rendelkezésre áll a betérő fiataloknak és mozgásra vágyóknak.

A szervezők itt mondanak köszönetet Várfi András polgármesterek, hogy a Liget Fürdőben lehetőséget teremtett az orvosoknak egy kellemes kikapcsolódásra. Köszönetüket fejezik ki az FVM. ASzK. Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium megbízott igazgatójának, Dr. Dávid Imrének, hogy az előadóknak és vendégeknek a Tanszállóban szállást biztosított, és ezzel hozzájárult a program sikeres megrendezéséhez. A Határ Győző Városi Könyvtár Tímár Máté Fiók Könyvtárának, Dinyáné Bánfi Ibolya könyvtárvetőnek, hogy helyet biztosított az ingyenes szűrővizsgálatoknak.

Akik támogatták a program létrejöttét:

Az Astellas Pharma KFT-nek, az Országos Alapellátási Intézetnek (OALI), az EGIS Gyógyszergyárnak, a 77 Elektronikának, az Iránytű Mérnöki Irodának, a MONA Bt-nek, B. Király Györgyinek, a Kor-Kontroll Társaság elnökének, és nem utolsó sorban azoknak, akik az előkészítő és szervező munkában részt vettek és segítettek.

A rendezvényt segítették tombolatárgy felajánlásaikkal, a teljesség igénye nélkül:

Papírbolt (Uhrin Emese), O-Mart Könyvesbolt, Melódia Könyvesbolt, „Kincs az Életed” Közhasznú Alapítvány, „Gyomaendrődi Idősekért” Alapítvány, Endrőd-és Vidéke Takarékszövetkezet Endrődi Kirendeltsége, Hangya Lajosné, Lehoczkiné Tímár Irén, Gellai Józsefné, Ladányi Gáborné, Endrődiek Baráti Köre Egyesület, Rekline Stúdió – Hornok Ernő, Uhrin Benedek, Fekécs Imréné, , Lovász Kálmánné, Turinform-iroda, Liget Fürdő, Orvos Andrásné – Zepter, Okulár Optika, Hornokné Hunya Jolán, Farkasinszki Zsuzsanna, Nyíri Mária

Figyelem!

„Egészségnap Gyomaendrődön” címmel a Hálózat Televízió 2009. december 3-án, 17-órától műsorra tűzi a programot.

Ismétlések időpontjai:

  • 2009. december 4-én 13:30 óra.
  • 2009. december 5-én 01:30 óra.
  • 2009. december 7-én 07:00 óra.
  • 2009. december 9-én 14:00 óra.

Kérem, nézzék meg és adják tovább ismerőseinken, szomszédaiknak.

Köszönettel a közzétételért:
Ungvölgyi János
ungvolgyi@fibermail.hu
+36(30)294-0650

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.