Olimpia bajnokunk, Tótka Sándor ünnepélyes fogadtatása

admin képe
Beküldés: 2010/08/29 - 23:35 | Frissítés: 2019/06/21
Szerző: admin
Cikkek: 

Korábban már hírt adtunk róla, hogy Tótka Sándor a szingapúri Ifjúsági Olimpiai Játékokon aranyérmes lett férfi kajak versenyszámban. Hatalmas horderejű esemény ez egy kisváros életében, így nem csoda, hogy ünnepélyes fogadtatásban részesült itthon az ifjú sportoló. Budapesten, a SYMA csarnok előtt már köszöntötte egy 30 fős helyi delegáció, de az igazi meglepetés Gyomaendrődön érte.

Olimpia bajnokunk, Tótka Sándor ünnepélyes fogadtatása

Gellai Imre, a Körös Kajak Sportegyesület elnöke izgatottan várta a Kner téren az ezres létszámú tömeggel, hogy Budapestről megérkezzen az ifjú bajnok. A kajakos evezőkből vont diadalív alatt átvonuló sportolót és edzőjét, Kovács Gábort Gellai Imre köszöntötte, ill. virággal ajándékozták meg Sanyit és edzőjét, Kovács Gábort. A jelenlevők kivetítőn nézhették meg a győztes futamot, majd Sanyi autogramot osztogatott a lelkes rajongóknak. A szavak helyett azonban meséljenek az eseményről készült képek, ill. időközben elkészült a 21 perces HD dokumentumfilm is a megérkezésről.

Tótka Sándor olimpiai bajnok ünnepélyes fogadtatása Gyomaendrődön
Forrás: (https://vimeo.com/14569014)

Cikk, fotó: gyomaendrod.com

Kapcsolódó képek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!