A Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény májusi hírei

admin képe
Beküldés: 2012/05/24 - 17:23 | Frissítés: 2014/10/24
Szerző: admin
Cikkek: 

„Szállj, szállj szerenád…”
Hagyományainkhoz híven idén is közös szerenádot szervezett iskolánk a végzős tanulók és tanáraik részvételével. Május 3-án este 6 órakor felcsendültek a végzős osztályok dalai, s ezt a tanárok egy hangulatos, vacsorával egybekötött zenés-táncos esttel köszönték meg a diákoknak. A pedagógusok által szépen feldíszített étteremben igazán jó hangulatú estét tölthettek el az ünneplők.

„Ballag már a vén diák…”
Május 5-én délelőtt 11 órakor iskolánkban is megszólalt a csengő, jelezve a búcsú pillanatait 137 végzős diákunk számára. Osztályfőnökeiktől, tanáraiktól, diáktársaiktól búcsúztak, emlékezve az itt eltöltött diákévekre. Az ünnepségen könyvjutalomban és igazgatói dicséretben részesültek a tanulmányi és közösségi munkában kiemelkedő tanulóink, akik Szlota József szakmai igazgatóhelyettes úrtól vehették át elismeréseiket. Az idei tanévben is kiosztásra kerültek a legjobbaknak járó díjak. A Cselei-díjat Király Nikoletta vehette át az Országos Szakma Kiváló Tanulója Versenyen elért 6. helyezéséért, a Bethlen Alapítvány oklevelét és a vele járó pénzjutalmat kiváló szakmai gyakorlatáért Horváth Róbert valamint Ladányi Enikő érdemelte ki, míg a Kilenc Farmer Kft. és a Csepp- Tan Kft. pénzjutalmát Szatmári István és Lapatinszki Péter vehették át kiemelkedő gyakorlati teljesítményükért. Az ünnepség végén a 11. évfolyamos tanulók útravaló idézeteit hallhattuk, majd egyszerre mintegy száz lufi emelkedett a magasba jelképezve, hogy „… ma szárnyat bont egy sereg diák…”
Túzoklesen a gyomai kollégisták
Végéhez közeledik a „ Környezetkommandó a kollégiumért” című mozgalom iskolánkban. A program célja a szűkebb és tágabb élet- és lakókörnyezetünk óvása, folyamatos tisztán, rendben tartása. A kommandónak minden kollégista önkéntes, aktív tagja. Összefogja, szervezi a kollégiumi DÖK Vargáné Varczába Éva nevelő patronálásával, a védnökséget pedig Molnár István Tamás oktatási egységvezető vállalta.
A program leglelkesebb tagjai április 20-án délután a dévaványai Réhelyi Látogatóközpontba kirándulhattak. A növény- és állatvilágot bemutató kiállításon túl a túzok és ősi magyar háziállatok (szürke marha, bivaly, rackajuh, mangalica, stb.) megfigyelésére is lehetőség volt.
Tiszás programok a Kihívás Napján
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának felkérésére iskolánk ebben az évben is részt vállalt a Kihívás napja programjainak megvalósításában. Délelőtt mindkét épületegyüttesben (Hősök út, Selyem út) 15 perces mozgásos feladatokat szerveztünk minden óra végén: séta az iskola körül osztályonként, zenés torna, ügyességi feladatok, foci, kosárlabda, asztalitenisz. Délután a városi szintű programok közül a kosárlabda és asztalitenisz mérkőzések lebonyolítását vállaltuk.

Környezetvédelmi vetélkedő
Orosházán rendezte meg intézményünk május 18-án a III. Dél-Alföldi Regionális Környezetvédelmi Vetélkedőt. A versenyen előzetes jelentkezés alapján nyolc csapat vett részt Békésről, Gyomaendrődről, Orosházáról és Szegedről. Csapataink az erős mezőnyben 4. és 6. helyezést értek el. A verseny kiemelt témája a „Hungarikumok Magyarországon”. A csapatoknak előzetes feladatként prezentációt és montázst kellett készíteniük, ennek bemutatására a versenyen került sor az egyéb érdekes feladatok megoldása mellett. Felkészítő tanáraik: Molnár István és Werb Józsefné.

Kapcsolódó képek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!