Együtt Gyomaendrőd idegenforgalmáért fórum

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Gyomaendrőd természeti értékei az országban páratlanok, melyet gazdaságunk fellendítésének érdekében nem használunk ki.
Az Önkormányzat ezt a feladatot önmagában nem képes ellátni, a helyi vállalkozók és a lakosság összefogására van szükség!
Először a szállásadóknak tartunk tájékoztatót, ahol meghívott előadónk: Szabó István a MOSZ elnöke, aki a következő témákban tart előadást:

  • Törvényi változások a szálláshely adózásával kapcsolatban.
  • Név használat szálláshelyeknél.
  • Aktuális turisztikai törvények.
  • „Vendégszoba, vendégház, apartman, koronával ”minősítésének tanúsító védjegy bevezetéséről
  • Üdülési csekk helyett bevezetett SZÉP kártyáról, annak használatáról

Rövid szünet után számítok a jelenlétére a következő fórumon is, ahol meghallgatjuk, hogy Gyenesdiáson 2003-tól az idegenforgalmat lakossági összefogással, közös akarattal hogyan építették fel, ami a mai napig példaértékű az országban, illetve Gyulán 2011. január óta egy új szemléletű turisztikai menedzsment milyen eredményeket ért el.

Vendégeim a fórumon:

  • Szalóki Jenő a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület tiszteletbeli elnöke.
  • Komoróczki Alíz a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője.
  • Előadó a DARFÜ. szegedi irodájától.
  • Várfi András Gyomaendrőd Város polgármestere.

Az előadások végére látni fogjuk, hogy Gyomaendrődnek milyen úton kell elindulni a siker felé, melynek első lépését most együtt tesszük meg!

Az előadás nyíltkörű. Bárki, aki úgy érzi, hogy tudna és szeretne tenni Gyomaendrődért szíves fogadtatásra talál a konferencián!

A Fórum helyszíne:
Katona József, Városi Művelődési Központ
Gyomaendrőd, Kossuth u. 9
Ideje: 2011. november. 04 péntek,
15h-16h (Szabó István előadása)
16h-18h (TDM összefogás előadás)

Megjelenésére feltétlenül számítok!

Nagyné Perjési Anikó
képviselő

GYOMENDRŐD JELENÉÉRT, JÖVŐJÉÉRT, EGYÜTT, ÖSSZEFOGÁSSAL!

Az esemény részletesen

Helyszín: Katona József Művelődési Ház
Cím: 5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 9.
Kategória: Egyéb
Időpont: 2011. november 04. (péntek) 15:00 - 18:00

Kapcsolódó oldalak


Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!