II. Gyomaendrődi Nyílt Egyéni Amatőr Tekebajnokság

VERSENYKIÍRÁSA

A bajnokság helye: Rubin Szabadidő Központ (Gyomaendrőd, II. kerület 582.)

A bajnokság időpontja:

A verseny három fordulós.
I. forduló: „táblára kerülésért” - 2013. április 02. (kedd) – 2013. május 07. (kedd) közötti időszakban – minden kedden 16 - 20 óra között és pénteken 14-20 óra között.
II. forduló (középdöntő): 2013. május 10. (péntek)
III. forduló (döntő): 2013. május 17. (péntek)

A Tekebajnokságon csak amatőr versenyzők indulhatnak.

A bajnokságon résztvevő versenyzők a következő kategóriák, illetve korcsoport szerint lesznek értékelve:
I. Férfi egyéni kategória (16 év felett)
II. Női egyéni kategória (16 év felett)
III. Ifjúsági kategória (8-16 év közötti fiú, lány)

A bajnokságra történő jelentkezés módja, a részletes VERSENYKIÍRÁS elérhető a www.rubinpanzio.hu oldalon.

VÁRJUK GYOMAENDRŐDI, ILLETVE VIDÉKI TEKE SPORTOT KEDVELŐ JELENTKEZÉSÉT


A bajnokság célja: a bajnokság keretében minőségi versenyzési lehetőség biztosítása, sportbaráti kapcsolatok kialakítása.

A bajnokság rendezője: Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet

A bizottság elnöke: dr. Hunya Miklós
Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója
tagjai: Farkasné Szurovecz Edit (Endrőd és Vidéke Tksz.)
Laurikné Szima Kornélia (Endrőd és Vidéke Tksz.)

A bajnokság helye: Rubin Szabadidő Központ (Gyomaendrőd, II. kerület 582.)

A bajnokság időpontja:

A verseny három fordulós.
I. forduló: „táblára kerülésért” - 2013. április 02. (kedd) – 2013. május 07. (kedd) közötti időszakban – minden kedden 16-20 óra között és pénteken 14-20 óra között.
II. forduló (középdöntő): 2013. május 10. (péntek)
III. forduló (döntő): 2013. május 17. (péntek)

A bajnokság résztvevői: azon egyéni versenyzők, akik az I. fordulóban megjelölt időszakban legalább egy alkalommal teljesítik a bajnokság lebonyolítása I. Forduló pontban megfogalmazottakat.
A Tekebajnokságon csak amatőr versenyzők indulhatnak. A verseny bizottság tagjai is részt vehetnek a versenyben, de ez esetben más versenybizottsági tagnak kell felügyelni a gurítást.
Sportfelszerelésről mindenki maga gondoskodik, tornacipő/teremcipő használata kötelező.
A bajnokságon minden versenyző saját belátása szerint vesz részt, esetleges sérülések esetén a rendező felelősséget nem vállal.

A bajnokságon résztvevő versenyzők a következő kategóriák, illetve korcsoport szerint lesznek értékelve:
I. Férfi egyéni kategória (16 év felett)
II. Női egyéni kategória (16 év felett)
III. Ifjúsági kategória (8-16 év közötti fiú, lány)

Az életkort hivatalos dokumentummal igazolni kell (a nevezés időpontjában betöltött életkor kerül figyelembe vételre).

A bajnokságra történő jelentkezés módja:

Személyesen: Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet Központ (Gyomaendrőd, Hősök tere 10/2.) VAGY
Telefonon: 30/2789-610 telefonszámon (Farkasné Szurovecz Edit), vagy
30/7005208 telefonszámon (Laurikné Szima Kornélia)

2013. március 26-tól május 03-ig folyamatosan

A jelentkezés alapján 2013. április 02. (kedd) – 2013. május 07. (kedd) közötti időszakban – keddi 16-20, illetve pénteki 14-20 óra közötti szabad időpontra előjegyzésre kerül a jelentkező, és az előjegyzett időpontban léphet pályára a Bajnokság lebonyolítása I. Forduló pontban megfogalmazottak szerint.
A JELENTKEZÉST A TERVEZETT PÁLYÁRA LÉPÉS IDŐPONTJÁT MEGELŐZŐEN LEGALÁBB EGY HÉTTEL, ELŐRE KÉRJÜK JELEZNI!
Esetleges túljelentkezés esetén a Bajnokság rendezője a Bizottság elnökével egyeztetve a fent megjelölt keddi, illetve pénteki napokon túl további napot(napokat) jelölhet meg az I. Fordulóban történő pályára lépésre.

A bajnokság nevezés díja:

Nevezési díjat az I. fordulóra jelentkezőnek kell fizetnie.

A nevezési díj MINDEN kategóriában (I., II., III.) 1.000,- forint/fő.
A nevezési díj összege első jelentkezés alkalmával fizetendő (Farkasné Szurovecz Edit részére).

További költség az első fordulóban:

Az I. Fordulóban pályára lépők alkalmanként 600,- forint/fő/fél óra pálya használati díjat (bérlet is felhasználható) fizetnek a Rubin Panzió részére.

A II. és III. Fordulóba jutott versenyzőknek további költséggel nem kell számolni.

A bajnokság lebonyolítása:

Versenyszámok

A Rendező a következő versenyszámokat írja ki, és ezekben hirdet eredményt

I. Forduló(„táblára kerülésért”): (2013. április 02-től május 07-ig, minden kedden 16-20 óra között és pénteken 14-20 óra között előjegyzés szerint.)

Gurítás szám, próbagurítások

I. kategória: (60 gurítás, egy pályatesten, azaz 30 teliző és 30 „hármas” tarolás);
II. kategória: (60 gurítás, egy pályatesten, azaz 30 teliző és 30 „hármas” tarolás);
III. kategória: (40 gurítás, egy pályatesten, azaz 20 teliző és 20 „hármas” tarolás);

Minden kategóriában 3 bemelegítő gurítás engedélyezett (nem kötelező).
Az „éles” gurítás kezdetét a jelenlévő versenybizottsági tagnak jelezni kell, aki felügyeli és megállapítja a gurítás eredményét és azt jegyzőkönyvezi.

Gurítási időkeret: 30 perc.

A versenyző e fordulóban elért eredménye(i) rögzítésre kerül(nek), és az elért legjobb eredménye figyelembe vételével, abszolút sorrend alapján juthat a következő fordulóba.
A benevezett versenyző az I. Fordulóban akár minden versenynapon jegyzőkönyveztetheti eredményét.

II. Forduló (középdöntő): (2013. május 10. péntek 13,00 órától - 18,30 óráig)

E fordulóba azok a versenyzők vesznek részt, akik az első fordulóban a legtöbb fát ütötték, azaz

az I. kategóriában a legtöbb fát ütő 8 személy
a II. kategóriában a legtöbb fát ütő 8 személy
a III. kategóriában a legtöbb fát ütő 6 személy

A pályára lépés sorrendje a helyezési szám alapján történik a következők szerint:

III. kategóriából elsőként a 6. helyezet, majd 5. helyezet …végül az 1. helyezett, ezt követően a II. kategóriából a 8. helyezet, majd 7. helyezet …végül az 1. helyezett, ezt követően az I. kategóriából a 8. helyezett, majd 7. helyezett …végül az 1. helyezett.

Gurítás szám, próbagurítások

I. kategória: (60 gurítás, két pályatesten, azaz versenyzőnként és pályatestenként 15 teliző és 15 „hármas” tarolás);
II. kategória (60 gurítás, két pályatesten, azaz versenyzőnként és pályatestenként 15 teliző és 15 „hármas” tarolás);
III. kategória ( 40 gurítás, két pályatesten, azaz versenyzőnként és pályatestenként 10 teliző és 10 „hármas” tarolás);

Minden kategóriában 3 bemelegítő gurítás engedélyezett (nem kötelező).
Gurítási időkeret: 30 perc.

A versenyző e fordulóban elért eredménye rögzítésre kerül, és az elért eredménye figyelembe vételével, abszolút sorrend alapján juthat a következő fordulóba.

III.Forduló (Döntő): (2013. május 17. péntek 13,00 órától – 17,30 óráig)

E fordulóba azok a versenyzők vesznek részt, akik a második fordulóban a legtöbb fát ütötték, azaz

az I. kategóriában a legtöbb fát ütő 4 személy
a II. kategóriában a legtöbb fát ütő 4 személy
a III. kategóriában a legtöbb fát ütő 4 személy

A pályára lépés sorrendje a helyezési szám alapján történik a következők szerint:

1./ 13,00 órától: III. kategória elő döntő: 1. helyezett – 4. helyezett
13,30 órától 2. helyezett – 3. helyezett

2./ 14,00 órától: II. kategória elődöntő: 1. helyezett – 4. helyezett
14,30 órától 2. helyezett – 3. helyezett

3./ 15,00 órától: I. kategória elődöntő: 1. helyezett – 4. helyezett
15,30 órától 2. helyezett – 3. helyezett

4./ 16,00 órától: III. kategória döntő: 1-4. páros – 2-3. páros győztese
5./ 16,30 órától: II. kategória döntő: 1-4. páros – 2-3. páros győztese

6./ 17,00 órától: I. kategória döntő: 1-4. páros – 2-3. páros győztese

Az I. helyezett minden kategóriában az lesz, aki a III. Forduló döntőjében a legtöbb fát ütötte, értelemszerűen a II. helyezett a másik döntőbe jutott versenyző.

A III. IV. helyezett minden kategóriában az lesz, aki a III. Forduló elődöntőből nem jutott a döntőbe, helyezési számát az ütött fák száma határozza meg.

Gurítás szám, próbagurítások, pályacsere

IV. kategória: (60 gurítás, két pályatesten, azaz versenyzőnként és pályatestenként 15 teliző és 15 „hármas” tarolás);
V. kategória (60 gurítás, két pályatesten, azaz versenyzőnként és pályatestenként 15 teliző és 15 „hármas” tarolás);
VI. kategória ( 40 gurítás, két pályatesten, azaz versenyzőnként és pályatestenként 10 teliző és 10 „hármas” tarolás);

Minden kategóriában 3 bemelegítő gurítás engedélyezett (nem kötelező).
Gurítási időkeret: 30 perc.

A versenyző e fordulóban elért eredménye rögzítésre kerül, és az elért eredménye figyelembe vételével, abszolút sorrend alapján kerül díjazásra.

Vitás kérdésekben a versenybizottság dönt, óvás nincs.
A versenyen a sportági verseny és játékszabályok érvényesek.

Értékelés: a helyezések eldöntését első összevetési kritériumként a több ütött fa határozza meg. Azonos vegyes eredmény esetén a több hármas tarolásban ütött fa a meghatározó. Amennyiben taroló eredmény is azonos, úgy a kevesebb üres gurítás a döntő a helyezések meghatározásánál.

A bajnokság díjazása:
A bajnokság díjazása a III. fordulóban (döntőben) elért eredmény alapján történik.

Minden kategóriában az I., II., III. helyezett kupát, illetve IV. helyezett oklevelet kap.
Eredményhirdetés

A Rendező az eredményhirdetést Gyomaendrődön, a Rubin Panzióban tartja a Pünkösdi Bogrács Parti keretében.

A Rendező a változtatás jogát fenntartja.

Amennyiben igény lesz rá, a résztvevők, szervezők és családtagjaik részére 2013. május 17-én estére szervezünk egy vacsorát a Rubin Panzióban.
Kérjük jelentkezéskor ezt az igényt is jelezni!

Jó felkészülést és eredményes gurítást kívánunk!

Verseny Bizottság

Az esemény részletesen

Helyszín: Rubin Szabadidőközpont és Pedagógiai Oktatófarm
Cím: 5500 Gyomaendrőd, II.ker. Szarvasi út 582.
Telefon: +36 (30) 9453750
Kategória: Sport
Időpont: 2013. április 02. (kedd) 16:00 - 20:00
Időpont: 2013. május 10. (péntek) 14:00 - 20:00
Időpont: 2013. május 17. (péntek) 14:00 - 20:00
II. Gyomaendrődi Nyílt Egyéni Amatőr Tekebajnokság

Kapcsolódó oldalak


Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!