10. alkalommal látogatott el városunkba és tartott előadást Kalmár János

admin képe
Beküldés: 2019/06/03 - 15:28 | Frissítés: 2019/06/03 - 15:29
Szerző: admin

Kalmár János, a Magyar Ufókutató Szövetség elnöke 10. alkalommal látogatott el városunkba és tartott előadást.

2019. május 25-én, szombaton a Kállai Ferenc Kulturális Központ és a gyomaendrődi Galaktika Baráti Kör civil szervezet közös rendezvényt szervezett a kulturális központ nagytermében.
Mintegy félszázan voltak kíváncsiak a közel háromórás, két részből álló lebilincselő előadásra. A rendezvényre nem csak a helyi lakosok látogattak el, hanem vidékről is szép számmal érkeztek.
Gál Imre, az esemény főszervezője köszöntötte az egybegyűlt érdeklődőket és az előadót, majd ezek után röviden összefoglalta a Galaktika Baráti Kör tevékenységét az elmúlt 29 évben. A köszöntő beszéd után felkérte Dr. Frankó Károly a gyomaendrődi Galaktika Baráti Kör vezetőjét, hogy ő is köszöntse az egybegyűlteket.

Köszöntő beszéd: Gál Imre

Ezt követően Kalmár János, a Magyar Ufókutató Szövetség elnöke, író, újságíró, őstörténet kutató első eladásában a szupertechnológiákról és szuperemberekről beszélt a hallgatóknak.
Az előadásból megtudhattuk, hogy az atomkorszak kezdete volt igazán nagy lépés az emberiség saját technikai történetében, de bizonyítékok kerültek elő, hogy valakik atombombát robbantottak a földön a múltban már sok-sok ezer évvel ezelőtt Indiában, ill. azt is megtudhattuk, hogy a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége, a csúcstechnológiák éllovasai mivel foglalkoznak: pl. valós idejű térinformatikai technológiával, robotkutyákkal és rovarokkal, nanochipekkel, mikrodrónokkal és a grafénekkel. Ezt követően, a szünet előtt a szuperkatonákról eset pár szó.

Kalmár János: Szupertechnológiák, szuperemberek, titkos projektek előadása

Rövid szünet után az előadása második részében a titkos projektekről beszélt az összegyűlteknek.

Sok titkos projektről és programról hallhatunk érdekes beszámolót, mint például a Dreamscan program, a Sleeping Beauty program, a Montauk-projekt, a Philadelphiai-kísérlet, emberi klónozás, szupertitkos űrprogramok vagy a Moon Dust projekt: A szupertitkos kormányprogram hivatalos célja az volt, hogy az amerikaiak megkaparintsák a szovjet műholdak maradványait, miután azok visszatértek a légkörbe, majd szétszóródtak a Föld különböző pontjain.  

Kalmár János a Magyar Ufó Kutató Szövetség elnöke, író, újságíró, őstörténet kutató

Az előadást követően Gál Imre, a gyomaendrődi Galaktika Baráti Kör egyik vezetője megköszönte az előadónak és a résztvevőknek, hogy eljöttek a rendezvényre.

A Galaktika Baráti Kör köszöni az előadónak, valamint a helyszínt és technikát biztosítóknak a sikeres közreműködést.

Ha minden jól alakul, akkor ősszel ismét ellátogat Gyomaendrődre Kalmár János, amikor a „rejtélyes középkorról” fog előadást tartani.  

Cikk, fotó: Galaktika Baráti Kör

Kapcsolódó oldalak


Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!