32. Nemzetközi Tavaszi Sportgála

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: Vaszkán Gábor

Cikkek

Békéscsaba, Csaba Center és környéke - 2011.04.17.

Gyomaendrődről a Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskolából 64, míg a Kis Bálint Általános Iskolából 6 tanuló nevezett be az idén tavasszal sorra kerülő megyei utcai futóversenyre, amely jellegében eltért az eddig megrendezettektől, hiszen az eddigi 2000 méteres egyéni versenyt az 5x1000 méteres váltófutás váltotta fel, amelyben 3 fiú és 2 leány alkotott egy csapatot. Külön-külön kerültek értékelésre az általános iskolák 5-6 és 7-8 osztályos csapatai. Azon kívül, hogy az egész mezőnyben a Rózsahegyi volt a legnépesebb iskola, az elért eredményekre is büszkék lehetünk, hiszen a fiatalabb évjáratban I., míg az idősebbeknél III. helyezésnek örülhettünk!

Minden célba érkező egy cédulát kapott, amelyet nagyon finom jégkrémre válthatott be. A versenyen szabadidős és kulturális programok egész sora várta a résztvevőket, melyek során a Formabontó aerobik csoport tartott bemutatót, de a legügyesebbek megmérkőzhettek sakk-szimultánban Emődi Gyula nagymesterrel is. A verseny végén a résztvevőket megkérték, hogy a Nagy Képmutatás világcsúcs kísérletének keretén belül mindenki menjen ki az utcára egy- egy képpel és azt tartsa magasba, amelyről aztán egy arra járó repülőgépről fénykép felvétel is készült. Nos a világcsúcs összejött az eddigi 350 képmutató helyett 421 résztvevő tartott képet a kezében, cserébe pedig minden " mutogató " egy 2 gömbös fagyit kapott ajándékba! A rendezők a hangosbeszélőn keresztül külön megköszönték a népes gyomaendrődi csapatnak, hogy létszámával hozzájárult a világcsúcshoz!

Eredmények:

5-6 osztályos csapat: Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola - I. hely !
Csapattagok: Kun Csaba, Nagy Csilla, Papp Károly, Szerető Dorottya és Rafael Zsolt

7 - 8 osztályos csapat: Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola - III. hely
Csapattagok: Dobák Gergő, Paróczai Zsófia, Barna Tamás, Bán Brigitta és Vaszkó Áron

A tanulók felkészítője Vaszkán Gábor testnevelő tanár, atlétika szakedző

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.