Euro Liga: Sóczó Rebeka megint döntőben

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: Gyomaendrődi J…

Cikkek

Szeptember 10-én a Gyomaendrődi Judo Klub versenyzői is belekezdtek az őszi versenyszezonba. Két helyszínen is képviselték városunkat sportolóink. A fiatalabbak Szegeden az Euro Liga egyik állomásán szerepeltek, ahol Sóczó Rebeka ezüstérmet szerzett, az idősebbek pedig Százhalombattára utaztak a felnőtt földharc bajnokságra.
A szegedi verseny nagyon nehéznek ígérkezett, hiszen komoly nemzetközi mezőny várta a judokákat. Sóczó Rebeka az U16-os korosztályban versenyzett, ahol a nála két évvel idősebbek is indulhattak (ifjúsági korúak is). A sorsolás nem ígért könnyű versenyt. Első mérkőzésén mindjárt az Európa Kupa győztes román lány várt rá. Nehéz mérkőzésen, a végén végrehajtott szép dobással legyőzte neves ellenfelét. Következő mérkőzésén hazai riválist győzött le. Az elődöntőben ismét román ellenfél következett. Ez a győzelem végül a hosszabbításban dőlt el Rebeka javára. A döntőben sajnos nem sikerült megnehezíteni ifi korú ellenfele dolgát, így végül a szépen csillogó ezüstérmet hozhatta el. Fehér Attila súlycsoport váltás után a 73 kg-ban lett hetedik jó teljesítményt nyújtva. Fehér Dávid a diákok közt szerzett ötödik helyet.
A Ne Waza Országos Bajnokságon (csak földharc) Katona Ákos az I.o. küzdelmein helyezetlenül zárt a 81 kg-ban. A senior korosztályban Jónás Zoltán élete első judo versenyén a 100 kg-os súlycsoportban ötödik lett úgy, hogy a bronzmérkőzésen csak bírói döntéssel maradt alul.
Varga István edző: hosszú szombati nap volt. Nehéz visszarázódni a versenyzésbe a nyári szünet után. Elsődleges cél volt az állapotfelmérés, szerettük volna látni hol tartunk most a felkészülésben. A nyári napi három edzés után várható volt, hogy fáradtan ugyan, de jól teljesítettünk. Rebeka nagy skalpot is begyűjtött ami jó előjel a bajnokságok előtt. A döntőben az ifi korosztály egyik legjobb versenyzője sajnos most még nagy falatnak bizonyult, de az ezüstérem is nagyon szép. Attila egyre jobban teljesít. Technikái kezdenek letisztulni, aminek eredménye a meggyőzőbb judo. A földharc versenyen induló Jónás Zoltán eredménye értékes, hiszen ő még csak most kóstolt bele a versenyzésbe.

Cikk, fotó: Gyomaendrődi Judo Klub

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.