Felavatták Kállai Ferenc szobrát Gyomaendrődön

admin képe
Beküldés: 2015/10/03 - 00:19 | Frissítés: 2019/06/21
Szerző: admin

Szobrot avattak és kiállítást nyitottak születésének 90. évfordulója alkalmából Kállai Ferenc, a nemzet színésze tiszteletére szülővárosában, Gyomaendrődön pénteken. Az ünnepséggel kezdetét vette a 2010-ben elhunyt művész tiszteletére szervezett Kállai-emlékév eseménysorozata.

Toldi Balázs polgármester köszöntőjében elmondta: Gyomaendrőd sok híres embert adott a világnak, de közülük is kiemelkedik az 1925. október 4-én született Kállai Ferenc. A város díszpolgárává avatta a színészt, róla nevezték el az alapfokú művészeti iskolát, egy utca is őrzi az emlékét és a tervek szerint február 1-től a Katona József Művészeti Központ is az ő nevét viseli majd. Hozzátette: a Nemzeti Színházban található már egy mellszobor Kállai Ferencről, szülővárosába most egy egészalakos, ülő szobor kerül, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából és civil adakozásból készült el. Az alkotás a Holler Szálloda melletti téren található, ahol kilencven éve Kállai Ferenc édesapja várta gyermeke megszületését. "A szobor visszahozta őt közénk" - fogalmazott Toldi Balázs.

Kállai Ferenc szobrának leleplezése
Forrás: (https://www.youtube.com/watch?v=aoE7LXclxxA)

Hegedűs D. Géza színművész, a Kállai Ferenc Alapítvány kuratóriumának elnöke a 20. századi magyar színház és filmművészet egyik legnagyobb kiválóságának nevezte a színészt. Szavai szerint a családnak, a gyermekkor élményeinek, a hely szellemének és Gyomaendrőd emberi közösségének köszönhető, hogy Kállai Ferenc a nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja, Kossuth-díjas és még számtalan díjjal elismert színész lehetett. "Mert azt mondják, minden eldől kiskorunkban" - fogalmazott. Hegedűs D. Géza reményét fejezte ki, hogy a Szabadság tér azon része, ahol az alkotást elhelyezték, a szerelmesek találkozóhelye lesz, mert "Kállai Ferenc művészetének egyik éltetője a szerelem volt, amely itt érte őt utol először".

Az ovális gránittömbön elhelyezett, bronzból készült szobor egy padon ülve ábrázolja Kállai Ferencet. Szőke Sándor szobra a művész derűjét és humánumát sugárzó alkotás, inspirálója Keleti Éva 1971 júliusában készült fotója, amelyen kiskutyájával ölében ül a színész.
Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező a Keleti Éva fotóművész alkotásaiból készült kiállítás péntek esti megnyitóján elmondta: a képek "egy nagyon nagy emberről szólnak, aki nélkül nem lett volna 20. századi magyar színház".
Szinetár Miklós szerint a fotók jól bemutatják Kállai Ferenc sokszínűségét, "azt, hogy az élet borzalmas és gyönyörű". A rendező úgy fogalmazott: vannak nagy művészek, akikkel nem jó együtt lenni, de Kállai Ferenc nem ilyen volt.
A kiállításon Keleti Éva 50 képe látható, a Kállai-életpálya jelentős állomásait és magánéletének egyes pillanatait mutatják be a felvételek. A Kállai 90 című fotókiállítás még az idén Budapestre érkezik, először a Pesti Magyar Színházban, azután a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban is látható lesz, majd vidéki színházakban - elsőként a Békéscsabai Jókai Színházban - mutatják be.

Cikk: MTI
Fotó: Ambruzs-Szabó József

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!