Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön

Hunya Jolán képe
Beküldés: 2018/03/19 - 21:37 | Frissítés: 2018/03/19
Szerző: Hunya Jolán
Cikkek: 

Immáron a negyedik Sportbál került megrendezésre 2018. március 18-án, a Varga Lajos Sportcsarnokban. Több helyi sportszervezet vezetője hónapok óta készült, szervezett, irányított, hogy a kijelölt időpontban minél jobban, kellemesebben, vidámabban szórakozzanak a bál vendégei. Rengeteg tombolatárgy gyűlt össze, amelyekért nagy-nagy köszönet jár a sportszervezeteknek, a szülőknek, a vállalkozóknak, a támogatóknak és magánszemélyeknek. Gyomaendrőd Város Önkormányzata és a Sportegyesületek vezetői, képviselői Sportalapítványt hoztak létre 2016. év végén. Már a tavalyi esztendőben is, valamint a mostani összejövetelen szintén díjazták a legkiválóbb, legtehetségesebb junior sportolókat, akik folyamatosan versenyeznek, és évről évre méltón képviselik nemcsak egyesületük, hanem a város jó hírnevét is hazai és nemzetközi színtereken egyaránt. Név szerint: Szántó Milán, Várkonyi Sarolta és Berta Bence KSI versenyzői, Szilágyi Csilla Színfolt Mazsorett Táncegyesület, Nagy Dominik és Gellai Balázs Körös Kajak Egyesület versenyzői. Előtte azonban polgármester úr átadta „Gyomaendrőd Város Sportjáért” elismerő oklevelet, amelyet Horváth László kézilabda edző kapott! A Sportalapítvány kuratóriumának elnöke, Toldi Balázs polgármester úr, köszöntőjében örömmel üdvözölte a sok sportbarátot. Dankó Béla országgyűlési képviselő is elismeréssel szólt a város életében maghatározó szerepet betöltő sportolókról, egyesületükről. A helyi tornászlányok szóló - és kiscsoportos Fit Kid táncbemutatót tartottak, Gergely Orsolya edző vezetésével. Az ízletes vacsorát Gschwindt Mónika és gyors pincérei tálalták fel pillanatok alatt. Tanács Zoltán az italt szolgáltatta, és bizony mindenkinek „jól esett egy drink” a bárpultnál, ráadásul – különösen - a hölgyek kedvükre válogathattak a különböző koktélok között is. A kora tavaszi időjárás megtréfálta a rendezvényt és mostohán bánt a bálozókkal, félelmetes, orkán erejű szélvihar tombolt reggelig a városban, amely a szórakozni vágyókat sem kímélte. Viszont az áramszünet nem okozott gondot a sportcsarnokban, mert a szervezők mindenre felkészültek, aggregátor szolgáltatta a pótáramot. Reméljük, kedves vendégeinkkel találkozunk jövőre is!

A Sportbál szervezőinek nevében: Hunya Jolán
Fotó: Tóth Zoli (https://www.facebook.com/zoli.toth.gyoma)

Kapcsolódó képek

Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön
Idén is volt Sportbál Gyomaendrődön

Kapcsolódó oldalak


Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!