Sóczó Rebeka harmadszor bajnok, Fehér Dóra második bajnoki érme

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: Gyomaendrődi J…

Cikkek

Két gyomaendrődi judós is szőnyegre lépett az országos bajnokságon a hétvégén és mindketten elverekedték magukat a döntőig. Sóczó Rebeka megvédte bajnoki címét, így már háromszoros magyar bajnok. Fehér Dóra ismét idősebbek között versenyzett és a felnőttek között szerzett bronzérem után ezúttal ezüstérmet szerzett az U23-as korosztályban.
Október 3-án Tatán, a Diák "A" korosztály 50 kg-os súlycsoportjában állt tatamira Sóczó Rebeka. Minden mérkőzését ipponnal nyerve harmadszorra lett országos bajnok. A sorsolással nem volt szerencséje, hiszen bemérkőző volt. Ennek ellenére három sima győzelemmel jutott a döntőbe, ahol ismét találkozott azzal az ellenféllel aki egy héttel korábban legyőzte. Ezen a napon nem volt kérdés, hogy Rebeka lesz a bajnok, ezt a mérkőzést is idő előtt fejezte be.
Fehér Dóra ismét idősebbek között lépett szőnyegre, ezúttal a 23 év alattiak mezőnyében. A még csak 15 éves versenyző a 70 kg-os súlycsoportban magabiztos győzelmekkel menetelt a döntőig, ahol igyekezett megnehezíteni jóval rutinosabb ellenfele dolgát, ám ezúttal az ezüstérem maradt.
Varga István edző: egy hétvége alatt két versenyzőim közül kettő is döntőbe jutott országos bajnokságon, ez azt hiszem önmagáért beszél. Rebekának nagyon erős mezőnyben kellett szőnyegre állnia a címvédésért, de tökéletes formában volt. Három év alatt minden fontosabb versenyt megnyert, ám ezzel nincs vége a munkának! Idén még az idősebbek között indul magyar bajnokságon, ahol szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni. Fehér Dóra rutinszerzési céllal indult az U23-as bajnokságon. A célkitűzés annyi volt, hogy jusson el érmes mérkőzésig. Nagyon fiatal még, így minden ilyen teljesítmény komoly eredménynek számít! Dórira is vár még egy országos bajnokság a saját korosztályában, ahol egyértelmű cél az éremszerzés.

Cikk: Gyomaendrődi Judo Club

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó cikkek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.