Hozzászólás öröklinkje

admin képe
Beküldés: 2011/08/12 - 18:36 | 1 hozzászólás | Frissítés: 2019/06/18
Szerző: admin
Cikkek: 

A mezőgazdaságra épülő rendezvényeknek nagy hagyománya van vidéken, így a sajtfesztivál, a halfőző és bográcsos versenyek minden évben megrendezésre kerülnek Gyomaendrődön. Idén végre szántóversenynek is otthont adhatott városunk, a kondorosi út 6. kilométerkője melletti földtáblákon. A kulináris rendezvényekkel ellentétben itt nem a végtermék asztalra kerülését értékeli a zsűri, hanem a termőföld szakszerű megművelését, ami által később minőségi alapanyagok kerülhetnek konyháinkba, majd asztalainkra.

Már a XIX. század elején is voltak szántóversenyek, az első igazi versenyszántást 1866-ra datálják Enyingen, melyet hazai és külföldi versenyek sora követett. Az első világversenyre Kanadában, 1953-ban került sor, s azóta minden évben hatalmas tömeg előtt zajlanak a világversenyek, melyek összekapcsolódnak az országos versenyekkel. A szántás technikája, minősége rengeteget fejlődött azokban az országokban, ahol elterjedtek a szántóversenyek, hiszen itt nyílik egyedül alkalom arra, hogy a szántó ember munkáját összevessék másokéval. Itthon a Magyar Szántóverseny Egyesület alakult azzal a céllal, hogy hazai és nemzetközi versenyeket szervezzen, valamint megismertessék a korszerű, környezetbarát és gazdaságos szántási technikákat és eszközparkot a gazdákkal.

Mezőgazdák küzdelme a parcellákon - I. Gyomaendrődi Szántóverseny

A megmérettetés folyamán a tarlón egy-egy kimért parcellát kellett felszántania a versenyzőknek. A szántás bírálata a szántás és a nyitóbarázda minőségéből, az összevetés tökéletességéből, a növényi maradványok alátakarásából, a záróbarázda egyenességéből és az ekeleeresztés és kiemelés pontosságából áll.
A gyomaendrődi régiós versenyen Gyuricza Lajos és Búza Tamás nevét emelnénk ki mint helyi szervezőket. A versenyek egyben kiállítás jelleget is öltenek, ahol a gépgyártók és forgalmazók be tudják mutatni termékeiket a gazdálkodóknak. A szántóverseny nem utolsósorban versengés a különböző márkák közt is. Gyomaendrődön ott voltak a Vaderstadt gépei: a Carrier 500, a Cultus 420, az NZ Agressive 620, a Rollex 620 és a Rapid 300. Az Euro ÖkoFarm Projekt Kft. a Farmet Turbulent T3, a Triolent Tx350 és a Duolent Dx 360 gépeket állította ki. A Kwizda Agro Kft. is képviseltette magát a rendezvényen.
Az eseményre sokan eljöttek, jó hangulatban telt (még pörköltet és sört is lehetett venni a helyszínen), reméljük lesz folytatása!

A verseny helyezettjei:

I. Kis ágyeke kategória

1. Sárközi Antal (Gyomaendrőd)
2. Botlik Mihály (Gyomaendrőd)
3. Wolf József (Gyomaendrőd)

II. Kis váltvaforgató eke kategória

1. Tímár László (Kondoros)
2. Filyó Sándor (Gyomaendrőd)
3. Gellai Zsolt (Gyomaendrőd)
4. Iványi Ervin (Gyomaendrőd)

III. Nagy váltvaforgató eke kategória

1. Német Norbert (Gyomaendrőd)
2. Bogers Jeremy (Gyomaendrőd)
3. Kovács István (Kondoros)

Kérjük, tekintse meg kapcsolódó képgalériánkat!

Kapcsolódó képek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!