A Körösmenti Íjfeszítő Egylet a 2016. esztendő újkenyér havának 21. napján távolba célzó viadalt tartotta 3 ezüstfolyó eggyé válásán túl, Kocsor hegy lábától kissé visszább, a gyomai legelők északi csücskében.
Egyedi szűrés
Sport
2016. augusztus
A gyomaendrődi szurkolótábor a Körös Látogatóközpontban a Tótka Sándor, Molnár Péter kajakos páros 200 méteres riói döntője alatt.
2016. augusztus 18-án, csütörtökön minimális különbséggel a negyedik helyen végzett a Tótka Sándor, Molnár Péter kajakos páros 200 méteren a riói olimpián.
Hároméves fennállása óta a legnagyobb sikerét érte el a KSI Gyomaendrődi csapata. Az Országos Gyermek, Kölyök és Serdülő Országos Bajnokságon tíz arany-, egy ezüst- és hat bronzérmet szereztek a KSI fiatal sportolói.
2016. július
Immáron ötödik alkalommal került megrendezésre július 15-én a Gyomaendrődi Úszó SE szervezésében a nyílt úszóverseny, ahol 12 szakosztály 150 versenyzője 596 versenyszámban vett részt a versenyen.
2016. július 2-án Békésszentandráson rendezték a kajakosok hagyományos Simon Fiala Emlékversenyét.
2016. május
Nemrég kezdődött el a versenyévad a kajak-kenusoknál és máris túl vannak az év első főversenyén. Az elmúlt hétvégén rendezték meg Győrben az Országos Kajak-kenu Maraton Bajnokságot.
A Magyar Olimpiai Bizottság által támogatott és a Magyar Atlétikai Szövetség égisze alatt zajló egyéni verseny a Békéscsabai Atlétikai Club szervezésében került megrendezésre a Tünde utcai Sportcentrumban.
A 29. Budapest Kupát rendezték meg az elmúlt hétvégén az újpesti jégcsarnokban! A közel 1500 főt felvonultató nemzetközi versenyen a Gyomaendrődi Judo Klub két lány versenyzője is sikerrel zárt.
Aranyérmet szerzett az általános iskolások 5-6. osztályosoknak kiírt 5x1000m váltójában a Kónya Frigyes, Weigert Enikő, Karsai Gábor, Szendrei Boglárka, Szlancsik Bence összetételű csapat Békéscsabán a 37.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal